ChinaTown - Kuala Lumpur
Korábban már megírtam, hogy az itt élő népcsoportokat tekintve, Kuala Lumpur igen sokszínű. Főként kínai, indiai és maláj nemzetiségűek alkotják a várost.
1957-es országalapításkor az alkotmányba foglalták, hogy az országban lévő különböző nemzetiségűek (kínia-, indiai-, bangladeshi- és maláj) egyenlő állampolgárok. Törvény tiltja a rasszizmust is.
A KLCC negyedben (üzleti) egy kisebb csapat óvodást láttunk piros-sárga egyenruhában, valószínűleg piknikezni mentek. Az indiai gyerek fogta a kínai gyermek kezét, a maláj az indiait / kínait / bangladeshit. A kísérők mind muszlim nők voltak. A piciknek hiába próbáltunk mosolyt csalni az arcára, csak komolyan néztek vissza, méregetve, hogy mi kik és mik lehetünk. Az iszlám igen komoly vallás, nem igazán megengedett a mosolygás az idegenek felé. Lehet, hogy az már egy barátibb, közvetlenebb viszonyt feltételez.
Az indiai lányok annál mosolygósabbak voltak.
A Nemzeti Múzeumnál egy csapat iskolással találkoztunk, elől a fiúk mentek, hátul a lányok. A tanárok hinduk voltak. Az iskolásoknak osztályok szerinti egységes egyenruhájuk volt. Kedvesek, közvetlenek, mosolygósak voltak, engedték, hogy lefotózzuk őket - ez egy más vallás.
Visszatérve a kínai negyedre, a Kuala Lumpur állomástól keleti irányban helyezkedik el a China Town. A bevándorló kínaik eredetileg a Central Market területén éltek a XIX. század közepén. A város kereskedelmi központját itt alakították ki. Az utcát High Street-nek nevezték el. 1888-ban Cultur Bazar-nak hívták a központi piacteret.
Itt árulták a friss halat, hús árut és zöldséget. A város rohamos mértékű fejlődése végett nagy beruháézásba fogtak, 1 millió ringgitért felújították a piacot és bővítették területét. 1936-ban nyerte el a mostani dekoratív -iszlám- stílusát. 1980-óta Kulturális Örökségvédelem alatt áll. 1986-tól fából, kerámiából, fémből készült kézműves tárgyakat, kelméket, ruhákat is vásárolhatunk a Central Marketben, de jó pár nemzetiségi étterem és kávézó is a látogatók rendelkezésére áll.
Belül úgy alakítrották ki, mintha egy kisebb városban sétálna az ember. Nagyon hangulatos!
iszlám motívumokkal díszített lépcsősor belső átrium a piactérnél
A piac belső részen egyemeletes korabeli kínai házakat építettek, amelyek természetesen nem lakhatók csak dekorációk. Innen árulják a portrékákat az árusok.
A Central Market mellett, a Jalan Tun Tan Cheng Lock utcából a gyalogosok számára sétálóutcát alakítottak ki. Az eső és a napsütés ellen az egész utcát plexi tetőfedővel látták el. A bejárati kapunál egy díszes maláj "papír" sárkányt láthatunk, ez Malajzia egyik jelképe is és a papír 1 ringgitesen is szerepel.
Az utcában egyaránt a globalizációs gyorséttermi láncokat, és a tradicionális maláj konyhát is megtalálhatjuk.
A bazársoron déli irányába haladva máris a sűrű ChinaTown-ba érkezünk. XIX. században Hakkas és Kantoon-i kínaiak érkeztek a városba. Az első Kuala Lumpur-i Kapitány is kínai származású volt - Yap Ah Loy (hakkasi).
Itt található a város legelső három szilárd burkolatú utcája és fellelhetőek még eredeti állapotukban a kínai stílusú házak is.
A legismertebb utca a Petaling Street. A bejáratnál a Zöld Sárkány ikon néz le ránk. Az utcát is itt fedetté alakították ki. Milliónyi árus árulja cikkét (elektronika, ruházat, kézműves tárgyak), sőt még világmárkákat is találunk -Adidas, Louis Vuitton, Calvin Klein, Nike, stb.
Érdekesség, hogy a Petaling Street 1. szám alatt egy McDonalds üzemel. Mellette egy kínai könyvesbolt van. Aki megéhezik, az könnyen találhat a környéken Hainanese csirkét és Noodle-t kínáló éttermeket is.
A következő cikkben majd a kínai negyed templomairól és a vallásról fogok írni.