Kuala Lumpur vasútállomás, Nemzeti Mecset, Parkok

2013.11.16 18:03

Tegnapi napon kirándulást tettünk a régi Kuala Lumpur-i vasútállomáshoz, a Nemzeti Mecsethez, illetve a tematikus parkokhoz (Tun Abdul Razak Világörökségi Park).

Az úticélunkhoz KTM kommuterrel utaztunk, azaz vonattal. A jegy ára egységesen, egy útra Kuala Lumpuron belül 1 RM-be kerül. Nyomtatott kiskártyás jegyet kapunk.

A vasútállomás tiszta, tágas és modern kialakítású. A szerevények is kényelmesek, tiszták és klimatizáltak. Az iszlám megköveteli a hölgyek és urak szeparáltan történő utazását is. Emiatt külön kocsi van fenntartva a hölgyek számára (értelemszerűen ide csak nők léphetnek be), de a turisták esetében utazhatnak együtt nők és férfiak. Aki szigorúan vallásos és nő, csak az vonul el általában a külön kocsiba, ahova rajtuk kívül még gyerekeik is felszállhatnak.

Indulástól számítva 15 perc múlva megérkeztünk a Kuala Lumpur állomáshoz. 1892-ben épült a város központjában 23.000 Ringgitért, Hubback brit tervező tervei alapján. Az épület külső homlokzata hasonlít az Abdul Samad Szultáni palotához (ami a Merdeka téren található), ám fehérre van festve. Az országban ez volt az első vasútállomás. Később a többi vonalon is hasonló stílusú épületeket emeltek.
A vasútállomással szemben található a KTM (maláj MÁV) székház.

Vaútállomás                                                                     KTM székház

Pár perc sétára innen elérjük az ország legfontosabb vallási helyét, a Nemzeti Mecsetet.

A "mecset" arab szó. Jelentése: imádkozás, a földre borulás helye. Lényegében egy imahely, az iszám vallási szertartás kollektív gyakorlásának nyilvános létesítménye. Építészeti tekintetben többféle változata van. Minél fontosabb egy imahely, annál magasabb minaretet építenek a mecsethez.
Azokat a mecseteket, amelyek számára engedélyezett a pénteki khutbá szertartás, nagymecset-nek, péntekmecset-nek, illetve dzsáminak nevezik. A Nemzeti Mecset is egy ilyen nagymecset. Pont pénteken voltunk itt, az egész városban délután 12-től 14:30-ig megáll az élet, mert ima idő van. Minden nagymecset környékét az ima hangja járja be.

Azt már megszoktuk, hogy naponta 7-szer halljuk a muenzim szavát. Az imaidőket lefényképeztük, látható lent. Külön mobil applikációk is letölthetők már androidos okostelefonra, amelyek jelzik, ha imára szólítják a híveket.

A Negara Mecset, azaz a Nemzeti Mecset egy gyönyörű park közepén található, és a modern iszlám építészet egyik legszebb példája. A épület kialakítását a Mekkában található Nagy Mecset ihlette. A kék színű főkupola Malajzia 13 tartományát és az iszlám 5 alappillérét (hitvallás, ima, adakozás, böjt, mekkai zarándoklat) szimbolizálja.
A 73 méter magas minaret alakja egy összecsukott esernyőre emlékeztet. A minaretnek hívjuk azt a tornyot, ahonnan naponta általában ötször, itt Malajziában hétszer felhangzik az imára szóló felhívás. Ezt a hívó szót több hangszóró is segíti tovább vinni a levegőben. Ezért a minaret a mecsetépítés lényeges eleme.


Az Iszlám Művészeti Múzeum egyik díszes kupolája

A Nemzeti Mecset nem muszlimok számára is látogatható. Belépés előtt a cipőt le kell venni. A cipőket a bejáratnál lehet hagyni, vigyázva, hogy egyik talpa se forduljon felfelé (az arab világban sértés a talpat személyek felé fordítani, még a cipő vagy szandáltalpat is). Belépés előtt meg kell mosni a lábunkat, amelyre külön lábmosó medence áll rendelkezésre. Az imádkozókat a hátuk mögöttük illik csak megkerülni, nem szabad előttük elmenni.

Ezután körbejártuk a kuala lumpuri madárparkot. Állítólag a világ legnagyobb területű madárröptetője, amely 1991-ben nyílt meg. A park nagyjából 8,5 hektár alapterületű. Az 1888-ban kialakított, elsősorban a városlakók pihenését szolgáló 60 hektáros zöldterület egyik domboldalán található. A parkot teljes egészében háló fedi a fák koronája felett. A röptetőt négy, egymástól elválasztott zónára osztották.

200 madárfaj több, mint 3.000 egyede él benne, mint páva, gólya, pelikán, hornbill, flamingó, megannyi papagáj és vízimadár.

A madárparkkal szemben az orchidea- és a hibiszkusz parkot néztük meg. A parkba pálmákkal övezett ösvényen keresztül juthatunk fel. A klíma a fák között, mint az esőerdőben! Szakadt a víz rólunk.

Készítettünk jó pár fényképet a virágokról :-)

A szebbnél szebb eladó orchideák 12 RM-be kerültek. Sajnos ezek a nálunk levő klímát nem nagyon bírnák, nomeg a hazautat sem :(

Útközben megnéztük Malajzia első miniszterelnökének (Tun Abdul Razak) múzeumát (kivülről, mert éppen ima időben mentünk és zárva volt többek között ez is). A dimbes-dombos esőerdei úton figyelmzetet tábla, hogy vigyázat majom veszély! Mi láttunk is egy-kettőt. Etetni szigorúan tilos őket.

A park vége felé az őzek lakjához jutunk. Sajnos nem mehettünk be - szieztáztak az állatok is. Nagyon szelídek voltak. Körbe voltak véve jó erős kerítéssel, élelemmel ellátva, senki sem háboríthatta meg nyugalmukat. Igazi őz Kánaán!
Amúgy az őz (malájuk: kancil), mint szimbólum a maláj mesék szereplője és több maláj költemény ihletője. Délkelet-Ázsiában csak Malajziában él. Eredetileg Malajzia, Pahang dzsungelében őshonos állat.
Kívülrők megnéztük őket, majd a parkban pihentünk mi is egy kicsit. Nagyon meleg volt kb: 33-35 fok, legalább 90%-os páratartalommal.

Aki Kuala Lumpurba jön, mindenképpen nézze meg a parkot, mert megéri!
Sokszínű program és látnivaló közül lehet választani és számos közülük ingyenes. (No persze nem árt, ha jó kondiban van az ember, mert dimbes-dombos terepről van szó és bizony menni is kell nem keveset.)
Útközben vízesések, óriás levelű legyezőpálmák és 40-50 méter magas fák kísérik utunk. Ha szerencsénk van még 1-2 majmot is láthatunk, vagy szép vörös kis szitakötőket.
A parkba csak jó idő esetén érdemes menni, mert mindegyik kertre és múzeumra 1-2 órát vagy még kicsit többet is jó rászánni.

A Madár Park, a Planetárium, az Iszlám Művészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum és a Pillangó Kert kivételével mindegyik parkbeli látnivaló ingyenesen megtekinthető, azaz a Nemzeti Mecset, a Rendőr Múzeum, az Orchidea Kert, a Hibiszkusz Kert, a Tun Abdul Razak Emlék Múzeum, az Őz Park, a Perdana Botanikus Kert, a Tugu Negara világháborús emlékmű és a Nemzeti Múzeum mellett található Orang Asli Borneói Múzeum is.

A parkot magunk mögött hagyva, még a park és a Hilton Hotel között elhelyezkedő Nemzeti Múzeumba és az Orang Asli Borneói Múzeumba is betértünk. Mindkettő nagyon érdekes program volt! Erről bővebben majd a következő cikkben.

Tegnap, ma, no és tegnapelőtt is szerencsénk volt belefutni a 2:30 és 5 óra között érkező délutáni zivatarba, ami nem tartott sokáig (kb. fél óra - 40 perc), de annál nagyobb mennyiségű vízzel jött. Csak úgy hömpölygött az utcákon! Nem áztunk el, csak lepauzézta a programunkat. Azidőtájt fedett helyről várva vártuk, hogy mihamarabb elvonuljon (sajnos egyik alkalommal sem plázába menet kezdett el esni). Olyan dörgések és villámlások kísérték, hogy valahogy átérezhető volt a háborút megélt emberek félelme.