Tuol Sleng, Vörös khmerek - Frissítve képekkel!
Tuol Sleng Haláltáborról 1 év távlatában:
A vörös khmerek rémtetteiről majd későbbi cikkben számolok be, most inkább szeretnék leírni, hogy számomra mik voltak a megdöbbentő, új részletek és a benyomásaim belépve és szobáról szobára felfedezve a Tuol Slenget.
Maga a hely korábban iskolaként működött és 1975. április 17-e után alakították át lényegében egy kínzó eszközzé, voltaképpen pedig egy katonai közponnttá, ahová a nemkívánt személyeket hozták be és fogták vallatóra.
A neve S-21 volt.
Erről a helyről és céljáról akkoriban senki sem tudott, mármint a hétköznapi emberek közül.
Akiket ide behoztak nem is sejtették mi vár rájuk. Ami meglepett, hogy ugye az alapgondolat az volt, hogy a parasztság képes csak előrébb vinni az országot és a gazdaságot, mert csak ők elég tiszták ehhez, vagyis minden, ami a várossal, tanulással és az értelmiségi léttel kapcsolatos, elvetendő.
Tehát az összes várost kiürítették és azok lakatlanná váltak, Phnom Penh is! Így már talán érthetőbb is, hogy viszonylag egyszerűbb lehetett titkolni a létezését egy ilyen intézménynek. Az embereket kilakoltatták a falvakba és mezőgazdasági, kétkezi munkára fogták őket.
Mindannyian az Angkar, a Szervezet kiszolgálóivá váltak.
A család fogalmát is igyekeztek megszüntetni, anyákat és gyerekeiket, házastársakat, nagyszülőket, mindenkit elválasztottak a másiktól.
A tanulás, a vallás és még a pénz is feleslegessé, haszontalanná vált és ezt fennen hirdették! A vagyon ételben volt mérhető.
A Khmer Rouge katonái közt, kivéve persze a vezetőséget, túlnyomóan gyerekek voltak. Közülük pedig sokan a Tuol Slengben dolgoztak. Végignézték és részt vettek a kínzásokban, vallatásokban. Borzasztó!
Van egy szoba, ahol bemutatnak pár korábbi itt dolgozó 'fiatalt', akik nyilatkoznak, hogy mi vitte rá őket, hogy belépjenek a katonaságba, illetve, hogy érzik öreg fejjel, mit jelent nekik ez az időszak. Szinte egytől egyik azt hangsúlyozza, hogy nem volt más válszatásuk, ez jelentette a túlélést. Utólag elítélik mindazt, amit ezen falak között anno történt.
Van aki elmondta, hogy még a mai napig rossz szemmel néznek rá a falujában. Irónikus módon a szomszéd szobában pedig olyan embereket mutatnak be, akik mindezt túlélték vagy családtagjaikat vesztették el. Ők is elmesélik, hogy hogyan élték meg ezt a korszakot. Gondolom, senkinek sem kell részleteznem, hogy ezt a terhet egy életen át cipelik magukkal.
Jellemző Kambodzsában, hogy minden könyvárusnál vagy boltban százával árulják a Pol Pot rezsimmel kapcsolatos könyveket. Egyik csoportjuk magával a történelmi háttérrel foglalkozik, a másik pedig a túlélőkről szól.
A múzeum felépítése úgy néz ki, hogy van 4 épület.
Az elsőben csak a régi osztálytermekben berendezett 'börtöncellák' vannak. A berendezés elég szegényes: egy ágy és rajta a bilincs, amivel lekötözék a foglyok lábát. A falon pedig egy kép, ami nem is akarom tudni, hogy valóban az eredeti állapotot mutatja-e be, de érzékelteti, hogy is nézhetett ki egy megkínzott ember ebben a szobában. Mindez 3 emeleten keresztül. A nagyobb helyiségekben volt, hogy 40 embert fektettek le a földre, levetkőztetve, 10-s sorokban egymással szemben, megkötözve.
A hely egyszerűsége sokkal nagyobb hatással van az emberre, mintha tele lenne kínzóeszközökkel.
Bemész és akaratlanul is megpróbálod átélni, elképzelni, hogy mi is folyhatott abban a szobában 30 évvel ezelőtt.
Látod a képeket és borsódzik a hátad. Nem tudod elhinni, hogy ez megtörténhetett.
Aztán jön a második épület.
A szobák a földszinten tele képekkel, azok képei, akiket ide behoztak. Bár előfordult az is, hogy nem vesztegették az időt, hanem egyenesen vittek valakit a kivégzőosztag elé, be sem regisztálták. Hogy még érzékletesebb legyen, egy üvegdobozban felhalmozták az áldozatok ruháit. Hogy a képek ezekről a szemekről, arcokról, testekről az utolsók...Próbáltam kutatni, hogy mit tükrözhet a tekintetük: volt akinél tisztán látszódott a félelem, de talán a legtöbből azt olvastam ki, hogy nem tudják hova tenni, hogy mi történik velük, fogalmuk sincs az egészről...
Felbotorkálva a következő emeletre szembesülhetsz a háttérinfókkal. Hogy folyt le a hatalomátvétel, kik álltak mögötte, mit vallottak, mit szerettek volna elérni és ezt hogyan valósították meg, hogyan buktak el. A helyiség nagyon egyszerű, szinte üres, a földre támasztva és egy-két helyen olvashatod a táblákról a történelmet. Majd átmész a 4. épületbe, ahonnan 5 perc után ki is fordulsz. Itt nincs más csak az osztálytermeken belül téglafalakkal elválasztott mini cellák, szerintem nincs 2 m2-nél nagyobb köztük, de az is lehet, h még ennél is kisebbek!
Jön a 4. épület, ahol az említett emberi sorsok kerülnek terítékre és rajtuk keresztül mutatják be a Khmer Rouge-t.
A videóterem következik. Mutatnak nekem egy filmet a rémségekről.
A börtönt a népnyelv úgy nevezte, hogy a hely, ahova az emberek bemennek, de soha nem jönnek ki.
Az őrök és a kihallgatók általában 15 és 19 év közötti fiatal kommunisták voltak, általában paraszti háttérrel.
A Tuol szleng magyarul azt jelenti, hogy a Mérgező fák hegye.
A folyosókat szögesdrót háló borította, nehogy a rabok levessék magukat az emeletről vagy megszökjenek. A maroknyi túlélő beszámolóiból és a különböző hivatalos jelentésekből kiderül, hogy a foglyokat kínzással - korbácsolással, körmük kitépésével, elektromos árammal, felizzított fémtárgyakkal - bírták rá a beismerő vallomásokra. Ezeket a vallomásokat leíratták az áldozatokkal.
Az őrök a kisgyerekeket elválasztották szüleiktől. Azt mondták nekik, hogy a gyermekközpontba viszik őket, de ehelyett meggyilkolták a gyerekeket.
Az udvaron ma is látható egy fagerendákból készített keret, amelyen egykor a diákok kötélre másztak. A vörös khmerek a hátrakötött kezüknél fogva húzták fel erre az embereket. Sokan a kínzások alatt haltak meg, őket tömegsírokba temették a börtön területén.
A börtönben nagyon szigorú szabályok voltak, a foglyoknak teljes csöndben kellett lenniük, csak akkor szólalhattak meg, ha kérdezték őket, és csak akkor mozdulhattak meg cellájukban, ha arra engedélyt kaptak.
Azokat a rabokat, akik beismerő vallomást tettek, a közeli Csoeng Ek táborban meggyilkolták. Általában este 8 és 9 között terelték teherautókra azokat, akiknek már befejeződött a kihallgatása. A cellájukból elővezetett embereknek azt mondták, hogy egy másik börtönbe kerülnek. A teherautók előtt egy küldönc érkezett a megsemmisítő táborba, és közölte az aznapi fogolyszámot. A rabokat az őrök meggyilkolták, majd gödrökbe temették. 1977-ben naponta átlagosan száz emberrel végeztek.
Az áldozatok számáról eltérő adatok vannak, a különböző források 3 millióra teszik a meggyilkoltak számát!!
Az áldozatok között külföldiek - amerikaiak, ausztrálok és franciák - is voltak. A börtönben sok korábbi vörös khmer vezető is megfordult, akit árulónak bélyegeztek elvtársaik. A Tuol Szlengben kínozták halálra Vorn Vetet, a rendszer miniszterelnök-helyettesét is
