Japán étterem Bangkokban

2014.02.14 07:01

A Thai City Deals kuponoldalon elcsíptünk egy nagyon kedvező ajánlatot egy svédasztalos ebédre a Sukhumvit negyedben található japán étterembe.

Éltünk is az alkalommal, így kártyával fizetve máris felhasználható volt az ajánlat. Az időzítés szinte tökéletes volt. Megünnepeltük a valentin és a névnapot is!
 

Japán konyháról:

Mint ahogy az közismert, az egyik legfontosabb japán ennivaló a rizs. A rizstermesztés viszont nem japán találmány, hanem i.e. 300 körül ismerték meg a kínaiaktól tanulva. Azelőtt halásztak, vadásztak ill. árpát, hajdinát termesztettek. A rizstermesztés elterjesztése sem volt könnyű, hiszen japán nagy része hegyvidék, elég kevés a rizstermesztésre alkalmas terület. Ezért a rizs evése a XIX. század végéig luxus volt, csak gazdagabbak és néhény rizst termelő farmer jutott hozzá. De pl. az adót rizsben kellett fizetni.

A VIII. századig szokás volt húst enni, ha nem is gyakran és nagy mennyiségben, csak egy kis darabot ízesítésképpen. Tejet is ittak. Azonban a Buddhizmus elterjedésével előbb korlátozták a húsevést és tejivást, sőt egy időben teljesen tilos is volt. A XI-XII. században érkezett a szójaszósz és a tofu, szintén Kínából. Ekkoriban kezdett kialakulni az igazi japán konyha, elsősorban a főúri konyha, nagy lakomákat csaptak, melyeknek fokozatosan alakult ki a stílusa, megalapozva ezzel a mai konyha hagyományait.

A portugál és holland kereskedők megjelenése a XVI-XVII. században komoly változást hozott, sok új alapanyag zöldség, gyümölcs, fűszer került be az országba és megismertek új eljárásokat is, mint például a bundában sütés, vagy csak az olajban sütés. Korábban olajat sem használtak.

A megismert új ételeket hamar beépítették a hagyományokba, sokszor persze erősen adaptálva a helyi viszonyokhoz. Például a Tempura eredetileg portugál étel, csak ők nem olyan szószba mártogatják.


(Tempura - sült zöldséges, vagy sült rákok)

A következő nagy változást a II. világháború hozta, pontosabban az ország gyors gazdagodása. Japán előtte ugyanis meglehetősen szegény ország volt, nem sokan gondolhattak a kulinális élvezetekre.

Innentől számítható ismét a marha és csirke népszerűbbé válása és megjelent a sertés is. Igaz, ezeket a húsokat a mai napig sokkal kisebb arányban fogyasztják, mint mi. Érdekes, hogy tejet és tejterméket viszont azóta sem fogyasztanak.

Tálalás, kínálat

A japán tálalás szépségéről szinte mindenki hallott már. A japán fogásoknál nagyon fontos a színek és a formák összhangja, valamint az, hogy minőségi alapanyagokból tápláló ételeket készítsenek. Mondhatjuk azt is, hogy a japán konyha legfőbb törekvése, hogy összhangba hozza az esztétikát és a tápértéket.

A Le Fenix éttermben sem volt másként. Elsőként érkeztünk az étterembe, így sikerült néhány "kezdeti" képet készíteni



11:30-kor nyitott az étterem, mi 11:20-ra értünk oda. Rajtunk kívül még senkin nem volt. Kaptunk egy hangulatos 4 személyes asztalt. Pontban nyitáskor a főpincér invitált bennünket, hogy elkezdhetjük a svédasztalos ebédet. Pár perc után már érkezett a tömeg...

Mi volt a kínálat?

A japán konyha alapját a zöldségek és a halak képezik. Fontos eleme még konyhájuknak a Koreából átvett szójaszósz és a tengeri alga.
A japánok az ételeket evőpálcika segítségével fogyasztják, ami a IX. században - Kínának köszönhetően - honosodott meg Japánban.

Szerintem a képek magáért beszélnek :-) !


Néhány szó a wasabiról: az ún. japán torma rendkívül erős fűszer, általában paszta formájában fogyasztják. A nigirinél a rizspárna és a sashimi közé tesznek egy keveset, és a sushihoz kínált szójaszószba is bele szoktak keverni egy kisebb adag wasabit.

Tofu és zöldséges rizs, japán tésztával.

Baconos gomba, sült hús, fehér húsú tengeri hal és a fehér tálkában halpuding :-)  (rengeteg nyers lazacot is kínáltak, de már nem bírtuk megkóstolni)

A tálon található: sushik, nyers füstölt hal, párolt zöldségek, sült baconba csomagolt gomba, valamint Currys hús krunmplival.

A tányéron van még agemono. Ebbe a kategóriába tartoznak az olajban sült ételek. Ezek lehetnek natúr sült zöldségek, húsok vagy bundázottak, ebben az esetben viszont tempurának nevezzük őket. A panírozás szintén nem őshonos Japánban. A portugálok hagyták örökül a XVI. században, akárcsak a kenyeret.

Ha teljességgel őszinték akarunk lenni, akkor a japán konyháról az első dolog, ami eszünkbe jut, az a sushi.Már csak azért is, mert a japán konyha két alapanyagából készül: rizsből és a sashimiből (nyers hal).

A sushi fajtái
Nigiri sushi: téglalap formájú rizságyra fektetett sashimiből és egy kevés wasabiból áll
Maki sushi: algalapba tekert rizs és sashimi
Umaki sushi: fordított maki, ebben az esetben a sashimit az algalap öleli körül, és kívülre kerül a rizs
Inari sushi: algalapból készített tölcsérbe töltött sushi


Japán currys hús krumplival és zöldséges rizzsel


Üditők (narancslé, japán tea), előttünk a wasabi szósz, sushi tál és japán rizs-tészta, sült hús kombináció


A japán levest eszek – eltérően az általunk megszokottól – sokszor az étkezés végén fogyasztják. Van, hogy két levest is esznek egy-egy étkezés során. Egyet az elején, egyet zárásként. Az általunk legismertebb leves a mizo leves, ami a halalapléből (dashi), valamint mizo-pasztából készül.


Azuki bab, amit édesen, cukrozott formában fogyasztanak. Pasztává krémesítik, ebben az állapotában leginkább a gesztenyére emlékeztet az íze.
Ha az azukit egy kis agar-agarral és cukorral összekeverik, akkor már kész is a Yokan nevű, zselé állagú desszert

Gyümölcsök - ananász, sárga és görögdinnye.
Nagyon ízletes volt a tortaszelet is. Az egyik kávés-mogyorós, a másik túrótorta szerű volt - Castella süti, tetején longan vagy licsi gyümölccsel.

A zöld folyadék a pohárban a japán tea.
A tea és a teaszertartás elmaradhatatlan része nem csak a japán gasztronómiai kultúrának, hanem a japán kultúrának is. Azon belül is a zöldtea a legkedveltebb ital Japánban. A zöld teát melegen cukor és tej hozzáadásával isszák.


Zöld tea ízű fagyi sem hiányozhat :-)


Az étkezés végén még ettem egy saláta tálat.
Tipikus saláták: avokádósaláta, szezámaggal ízesített zöldsaláta, algasaláta, illetve a Gari, ami pácolt gyömbér. Ez az a rózsaszínes vagy fehér saláta, amit a sushik mellé minden esetben tálalnak. Remek íze mellett praktikus oka is van annak, hogy a nyers halas ételekhez kínálják: fertőtlenít.

Remek éttermet találtunk, kicsit eldugott helyen, de nagyon gusztusosan és ízletesen főztek.Csak ajánlani tudom! Az ára is nagyon barátságos. Helyszínen befizetve -korlátlan étel és italfogyásztással - 250 THB/fő (1.600 Ft/fő).