Katonai puccs Thaiföldön

2014.05.24 10:08

2014. május 22-én a hadsereg főparancsnoka a rend helyreállítását és politikai reformokra hivatkozva hatalomátvételt hajtott végre.

Prajuth Csan-ocsa, a Thaiföldi Királyság "élet és halál ura" helyi idő szerint délután öt órakor jelentette be az állami televízió által élőben közvetített beszédében.
Ennek előzménye, hogy a hadsereg kedd hajnalban hirdetett rendkívüli állapotot, hogy megálljt parancsoljon az ősz óta tartó súlyos belpolitikai válságnak, amelynek időről időre kiújuló erőszakos összecsapásaiban eddig 28 ember halt meg, és több mint 800-an megsebesült.

A hadsereg főparancsnoka szerdán tárgyalóasztalhoz ültette a konfliktusban szemben álló feleket (kormánypárt - ellenzék). A találkozón a kormánypártnak, a legnagyobb ellenzéki pártnak, a két tábor tüntetőinek a vezetői, valamint a szenátus és a választási bizottság elnöke vettek részt. A két hete kinevezett ügyvivő miniszterelnök, Nivatthamrong Bunszongphaiszan nem volt jelen, a kormányoldalt öt minisztere képviselte. Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások, de - mint a hadsereg főparancsnoka elmondta - azok sem vezettek eredményre, a rivális pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.
1,5 órás tárgyalás nem vezetett eredményre, megelégelte a helyzetet a katonai vezető, felállt az asztaltól és a jelen lévő magasrangú vezetőket azonnal letartóztatta és bejelentette, hogy átveszi az irányátást az ország felett. „Mindenki maradjon itt ülve” – közölte, majd távozott az ülésről és megtette azt a bizonyos tévés bejelentést a puccsról. Közben a tárgyalóterembe besorakoztak a katonák, a Szenátust és a Választási Bizottságot képviselők kivételével mindenkit őrizetbe vettek és elszállítottak őket egy titkos katonai bázisra.

"A törvény és a rend érdekében átvesszük a hatalmat. Kérem, őrizzék meg nyugalmukat, és folytassák szokásos napi tevékenységüket" - hangsúlyozta a főparancsnok a televíziós beszédében. Hozzátette: az intézkedéssel meg akarják akadályozni az újabb haláleseteket, valamint a kormány hívei és bírálói közötti konfliktus kiterjedését. Mindeközben Bangkokban azonnal kivonult a hadserege, ellenőrző pontokat hoztak létre.

A szóvivő elmondta, hogy kijárási tilalmat rendelnek el, így helyi idő szerint este 10 és hajnali 5 óra között senki nem hagyhatja el otthonát. A hadsereg azonnal átvette az irányítást az ország felett. A rendőrséget a military police irányítja. A főparancsnok az új miniszterelnök és a hadsereg főparancsnoka. Délután utasította az ország összes televízió- és rádióadóját, hogy szakítsa meg adását, és az új katonai rezsim közleményeit sugározza. A közösségi médiát szűrik és korlátozzák. Az összes tévécsatornát kikapcsolták délután 5 órakor, még a zenetévéket, filmcsatornákat, külföldi adókat is, még péntek délben is csak egyetlen képet látni a képernyőkön, közben hazafias dalok szólnak, az adást időnként megszakítják, amikor a hadsereg szóvivője 1-1 közleményt olvas be. Ezek arról szólnak például, hogy mindenki tartózkodjon a neten a puccsal kapcsolatos felforgató tevékenységtől, vagy beolvassák a korábbi Thaksin kormány tagjainak nevét, hogy jelentkezzenek a hadsereg főparancsnokságán.


Bangkoki Skytrain megálló este 7-től.

Bangkok nyugati külvárosában a katonai puccsot követően több ezer kormánypárti "vörösinges" gyűlt össze, a tömeget a katonák a levegőbe leadott lövésekkel próbáltak szétoszlatni. A hadsereg őrizetbe vette a Thakszin Sinavatra volt kormányfőhöz lojális aktivisták egyik vezetőjét - közölte egy katonai szóvivő. A spanyol hírügynökség úgy tudja, hogy a hadsereg a kormány több képviselőjét, köztük az igazságügyi minisztert is fogva tartja.

A rendkívüli állapot egyelőre érvényben marad az egész ország területén. 


Vidékről utazva Bangkokba útközben minden város be- és kivezető útjain ellenőrző pontokat állítottak. Busszal utazva az ellenőrző pontokon a gépfegyveres katonák ellenőrzik az utzasokat. Jó tipp: Mindenkinél legyen útlevél!

Felfüggesztette az alkotmányt csütörtökön a thaiföldi hadsereg nem sokkal azután, hogy vértelen puccsal átvette az ország irányítását. Egy illetékes szóvivő közölte: az ügyvivő kormány helyét a katonai tanács veszi át, a szenátus azonban folytathatja munkáját.

2014. május 23-án Jinglak Sinavatra miniszterelnök-asszonyt a hadsereg főparancsonoka magához rendelte és azonnali őrizetbe vették családjával együtt.

Azóta, hogy Thaiföldön 1932-ben véget ért az abszolút monarchia, a mostanival együtt 19 puccsot vagy puccskísérletet hajtott végre a hadsereg. A legutóbbit 2006-ban követte el Thakszin Sinavatra kormányfő ellen, aki bár azóta száműzetésben él, továbbra is az ország megosztottságának egyik fő forrása.

A tömegközlekedést leállították Bangkokban este 9-től.A bevásárlóközpontok, üzletek este 8-tól be kell, hogy zárjanak. A repülőtérre a vonatok este 9-ig üzemelnek. Aki a thai fővárosba érkezik a kijárási tilalom alatt, speciális utazási engedélyt kell kérnie a repülőtéren a katonai támaszponton. Ellenkező esetben nem "mozoghat" szabadon. A Suvarnabhumi és a Don Mueang repülőtér este 10 és hajalni 5 között kiürült már 2 napja.

A koronaherceg elhagyta az országból, jelenleg Angliában tartózkodik 30 fős személyzetével.

Hogy mit hoz a holnap? Nem tudni. Szinte percenként változik a helyzet.